Bátor kiskutya a félelmetes erdőben!

Három hónaposan a bátor ( nem gyáva!) kutyák a legsötétebb faodúba is belesnek. Ezer füllel hallgatják mit suttognak az ágak, hogyan fütyül a szél, és hol roppan meg várratlanul a hó.
A nagyon bátor felfedező lába csak akkor gyökerezik földbe, -és remeg szakadatlan- amikor furcsa, mozdulatlan, fekete kupac kerül elé. A nájlonszatyrok és zsákok Picurt is gyakran zavarba ejtik. De lovasoktól hallottam, hogy egy zörgő zacskó, vagy szemeteszsák , amibe belekap a szél akár katasztrófát is okozhat. Az ijedtében megbokrosodó állatot aligha nyugtatják le könnyen.
Szóval Hugo nagy ívben kerülte el a földbe ragadt fekete zsákot.
Aztán jött a másik félelmetes valami. Lassan közeledett, hatalmas volt! Akkora, hogy a nagyon bátor három hónapos behúzta a farkincáját, tolatni kezdett aztán megfordult és elindult egyedül az erdőbe. Nem szaladt a gazdijához, sem az anyukájához, csak egyre gyorsabban szedte a praclijait.
A nagy valami megállt, Hugo Douglest pedig csalogattam, bíztattam, hogy nagyon bátran mégiscsak forduljon meg, és jöjjön felém a nagy valami mellett.
A babakocsit toló anyuka mosolyogva, türelmesen állt és figyelte, ahogy összeszedi minden erejét, lelapul a füle, szinte becsukja a szemét és a szakadék szélén hozzánk fut a hatalmas babakocsi mellett.